Neuhauser Ügyvédi Iroda

Neuhauser Béla ügyvéd vagyok, 1973-ban születtem Miskolcon, jogi tanulmányaimat a Miskolci Egyetem és az ELTE Állam- és Jogtudományi karán végeztem, 1997-ben diplomáztam. Több alkalommal Franciaországban tanultam, franciául és angolul beszélek. Egyszemélyes ügyvédi irodámat, a Neuhauser Ügyvédi Irodát 2007-ben hoztam létre, előtte a CORA hipermarketeket üzemeltető Magyar Hipermarket Kft. (és a Delhaize csoport egyéb magyarországi cégeinek) alkalmazottja, jogi igazgatója voltam. Ügyvédként továbbra is dolgozom a hazai kiskereskedelem szereplőinek: áruházláncnak és beszállítónak egyaránt. Ügyfélköröm elsősorban magyar, illetve francia tulajdonú hazai cégekből, valamint Magyarországra befektető franciaországi cégekből áll.
Magánszemélyek részére elsősorban ingatlan ügyletekben, illetve kártérítési ügyekben jár el irodám.
2015. óta aktívan foglalkozunk agrárjogi feladatokkal is.
Adójogi kérdésekben adószakértő partneremmel vállalunk megbízásokat.
Minden megbízásról csak előzetes bejelentkezést követően, a feladat felmérése, ügyfél általi ismertetése alapján döntünk.